A hétvégén egy szuper kis körtúrát volt szerencsénk tenni, amit mindenképpen dokumentálni szeretnék, mert a leírásával így, ebben a formában nem találkoztam a neten. (Persze lehet, hogy csak én nem voltam elég szemfüles.) Az ötletet lilla_vlogja adta, a gyönyörű fotóival, amiket Instagramon láttam, és Háromkőn készültek. Sosem jártam még ott, pedig azt hittem, hogy a Bükköt elég jól ismerem. Így hát a hétvégi időjáráselőrejelzés megadta a végső lökést: napsütés, 20 fok, irány az erdő!

Az autót Bánkúton hagytuk, a panzióval szemközti parkolóban, és mivel gondosan kiolvastam több internetes oldalról is azt, hogy hogyan lehet eljutni Háromkőre, azt gondoltam, hogy sima ügy lesz. Csak követjük a jelzéseket nyilván. Ehhez képest már az elindulásnál megakadtunk, és egy kedves biciklis segítségére szorultunk. Ugyanis minden, de tényleg minden ki van táblázva Bánkúton - Háromkő kivételével. Végülis arra jutottunk, hogy a Kéktúra jelzését kell követnünk egy darabig, aztán pedig...majd meglátjuk. Amennyiben hozzánk hasonlóan Te, kedves olvasó sem vagy ismerős Bánkúton: a Kéktúra jelzése a Fehér Sas Panzió bal oldalán indul, a kerítés mellett! Innen egy darabig egy keskeny, kavicsos ösvény visz lefelé, az első megálló pedig az ún. Diabáz-barlang. Itt láttunk egy kisebb csapatot, akik barlangászáshoz készülődtek, mint utóbb kiderült, ez egy gyönyörű cseppköves barlang, egyben Magyarország 10. legmélyebb és egyik legveszélyesebb barlangja is (ahogy azt a Wikipédiáról megtudtam). A Kéktúra útvonal itt tényleg nagyon klasszul ki van táblázva, az ember ha akar, sem tud eltévedni, korrekt nyilak, jelzések, és minden nevezetesebb helyet tábla jelöl. Az ilyen térképolvasásban gyengélkedő hobbitúrázóknak, mint mi vagyunk, ez maga az álom!

A Csalánostető érintésével jutottunk el a Faktor-rétre és a Faktor-réti Madonnához, ami után már kezdett izgalmasabb lenni az út, mert a szintén remekül kitáblázott Zsidó-rét irányába tartottunk, de tudtuk, hogy odáig nem kell elmenni, mert az kitérő lenne. És hát a km-ek számát nagyon komolyan limitálni kell, mert nem szerettünk volna sötétedésig maradni. Az útvonal csodálatos, változatos, az erdő ezer színben pompázik, és alig találkoztunk emberrel, még egy ilyen tipikus, gyönyörű kirándulónapon is...(szóval ha a városból menekülnél az erdei nyugalomba, az ilyen szép hétvégéken a Rám-szakadék helyett inkább ezt az utat válaszd!) 

Mély-sár-völgy érintésével (ahol szintén látható három kő, de ez senkit ne tévesszen meg!;)) jutottunk el Kis-sár-völgybe, ami tulajdonképpen egy szép nagy mező, klassz kis tűzrakóhellyel. És sima utunk során itt ismét megakadtunk, ugyanis itt kellett volna letérnünk a Kéktúra útvonalról egy kék kereszt jelölésű útra. Ezt nem sikerült megtalálnunk, és a Google Maps szerint annyira nagyon közel voltunk már, hogy nem volt kedvünk hatalmas kitérőket tenni, amerre a jelölt turistaút vitt volna, így egy életünk, egy halálunk, nekivágtunk egy jelöletlen erdei útnak, ahol aztán még annyi emberrel sem találkoztunk, mint eddig, viszont a Google Maps szerint Háromkő toronyiránt volt egyenesen előttünk. (Éljen a mobilnet és a lefedettség, amit álmunkban sem hittünk volna!) Úgyhogy nekiindultunk és bizakodtunk, és tádámm! Egyszer csak kiértünk az erdőből és elénk tárult a látvány: 

Itt megpihentünk, gyönyörködtünk, megitattuk magunkat és az ebet, a 4 éves németjuhászlánykánkat, aki hősiesen jött velünk végig, és nem győztünk betelni a látvánnyal. Itt már bőven sok ember volt, de valahogy mindenki máshonnan érkezett és más irányba ment, mint mi. (Amerre mi mentünk, az térkép alapján út sem igazán volt... Viszont a legrövidebb és legizgisebb!) A visszaútra két verzió jött szóba, az egyik, hogy azon az úton megyünk vissza, amelyiken jöttünk, de ezt a nyilvánvaló unalmassága miatt elvetettem, mert úgy gondoltam, még nem elég mára az izgalmakból, és váltig állítottam, hogy van egy másik út, zöld háromszöggel és zöld vonallal jelölve, ami visszavisz Bánkútra és csak 4,2 km. (Ezt is a netről olvastam ki. Nos, ez nem volt igaz. Ne higgyetek el mindent, amit a neten olvastok.) Megkérdeztünk szuperkedves bicikliseket (merthogy Háromkőre biciklivel is fel lehet jutni), hogy mit tudnak erről a zöldjelzéses útról. Megnyugtattak, hogy létezik, nagyon szép, vágjunk bele, egy kicsit hosszabb, de ezt az utolsó megjegyzést én elengedtem a fülem mellett, mert ugye én olvastam a neten stb, stb. Úgyhogy elindultunk a zöld háromszögön és annyira jól tettük, hogy emellett döntöttünk, mert még az első szakasznál is szebb és változatosabb túraútvonalon találtuk magunkat. Néha az volt az érzésem, hogy mindjárt Völgyzugolyba jutunk, vagy felbukkan előttünk Galadriel úrnő. Négy óra után már egyre kevésbé bízott abban a családom, hogy ez egy tényleg létező út, ami visszavisz Bánkútra, főleg, hogy a 4,2 km-t már bőven túlléptük. Úgyhogy minden szembejövőt megkérdeztek, hogy jó-e az irány, és habár mindenki meglepődött, hogy Bánkútra akarunk menni (szemmel láthatóan senki sem onnan jött, és senki sem oda tartott, bár nem értem, hogy miért), kedvesen útbaigazítottak. Tényleg extrémkedvesen. Mindenki. Úgyhogy megszaporáztuk a lépteinket, mert az előrejelzések alapján úgy számoltuk, hogy eltévedés nélkül is fél 6 lesz mire visszaérünk. Így jutottunk ki végül Nagymezőre, ami egy csodahely. Tényleg nagy, nem csak úgy mondják, egy hatalmas rét, köröskörül az ezer színben pompázó fákkal. És mindezt naplementében láthattuk. Gyönyörű!

Innen már sima út visz vissza Bánkútra, mi pedig 15 km-rel a lábunkban kicsit elcsigázottan vártuk már, hogy megérkezzünk (kivéve az ebet, ő végig ugyanolyan lelkesedéssel jött velünk, mellettünk, előttünk). A zöld jelzés végül Csalánostetőre ér, ahol kitörő lelkesedéssel konstatáltuk, hogy itt már voltunk, és innen tényleg már csak 500 m. Csodaklassz út volt, én nagyon ajánlom! Kb. 14-15 km hosszú, és pihenőkkel együtt kereken 5 óra volt. Menjetek, kiránduljatok, élvezzétek az őszt!